Az összehasonlító evolúciós perspektíva szerepe a piegetiánus tárgyállandóság értelmezésében

Az összehasonlító elmekutatás dinamikusan fejlődő tudományterület, melynek egyik fő oka, hogy a kognitív pszichológia saját kutatási stratégiájaként egyre inkább sikerrel integrálja az evolúciós és etológiai szemléletet, valamint az összehasonlító módszert. Az emberi elmeképességek ezen új perspektívába való helyezése lehetőséget teremt arra, hogy mélyebb belátást nyerhessünk a kognitív képességek evolúciójának és működésének titkaiba. Az elmúlt 50-60 év kutatásainak köszönhetően a kognitív működés egyes területeiről hatalmas mennyiségű információ halmozódott fel. Ilyen például a piagetiánus tárgyállandóság, az a kognitív „eszköz”, amely különböző objektumok megtalálását és nyomon követését segíti, s amelynek sokszempontú összehasonlító elemzése – mint cseppben a tenger – jól példázza, hogy jelenleg hol tart, milyen módon működik, és miféle problémákkal küzd az összehasonlító elmekutatás. A cikk rövid áttekintést ad a tárgyállandóság mérésére kialakított módszerekről, valamint a képesség viselkedési megnyilvánulásairól és egyedfejlődési lépéseiről az ember és más fajok esetében. Részletesen ismertetjük a tárgyállandósági vizsgálatok egy fontos jelenségét, az ún. A-nem-B hibát. Ennek oka, hogy kevés olyan jól leírható, viszonylag egyszerűen tesztelhető és nagy empirikus adatbázissal megtámogatott sajátossága van az ember és más primáta fajok kognitív fejlődésének, mint ez a speciális keresési válasz. Kontextusfüggése, főemlős fajokra vonatkozó univerzális jellege, az egyedfejlődés során tapasztalható sajátos felbukkanása, majd eltűnése szinte vonzza a különböző magyarázatokat. Egyszersmind nagyon jó alkalmat adhat arra, hogy némi belátást szerezzünk az elmeképesség egyedfejlődésének folyamatába. Elsősorban a csecsemőkutatás eredményeire támaszkodva rendszerezett áttekintést adunk azokról a hipotézisekről, melyek az A-nem-B hiba megjelenésével kapcsolatban kerültek megfogalmazásra. Ezek közül külön is tárgyaljuk azt az elméletet, mely szerint az A-nem-B hiba nem(csak) a fizikai kogníció (tárgyreprezentációs képességek) működésének egyedfejlődési sajátossága, hanem a szociális kogníció (kommunikációs kulcsokra való érzékenység) egy fontos komponensének indikátora

Mindreading in a dog: an adaptation of a primate ‘mental attribution’ study

In the framework of a longitudinal case study on a male tervueren dog, Philip, the present paper was aimed to get a more sophisticated insight into the cognitive functioning of the dog's mind. Our experiment was designed to study the dog's ability to recognize knowledge or ignorance in others. The procedure used here was identical to that used in an ape-study (Gómez & Teixidor, 1992) and therefore provides the possibility for direct dog-ape comparison regarding their performance. Results show that similarly to the case with this “enculturated” orangutan, after few trials Philip was able to adjust his communicative behaviour to the state of knowledge of his human partner and cooperated successfully in the problem solving task (getting the ball). The exact mechanism underlying this communicative behaviour is still not clear, and both low- and high-level explanations are considered. We suggest that this approach gives a new possibility to conduct comparative studies aimed to understand the evolution of social cognition

What are you or who are you? The emergence of social interaction between dog and Unidentified Moving Object (UMO)

Robots offer new possibilities for investigating animal social behaviour. This method enhances controllability and reproducibility of experimental techniques, and it allows also the experimental separation of the effects of bodily appearance (embodiment) and behaviour. In the present study we examined dogs’ interactive behaviour in a problem solving task (in which the dog has no access to the food) with three different social partners, two of which were robots and the third a human behaving in a robot-like manner. The Mechanical UMO (Unidentified Moving Object) and the Mechanical Human differed only in their embodiment, but showed similar behaviour toward the dog. In contrast, the Social UMO was interactive, showed contingent responsiveness and goal-directed behaviour and moved along varied routes. The dogs showed shorter looking and touching duration, but increased gaze alternation toward the Mechanical Human than to the Mechanical UMO. This suggests that dogs’ interactive behaviour may have been affected by previous experience with typical humans. We found that dogs also looked longer and showed more gaze alternations between the food and the Social UMO compared to the Mechanical UMO. These results suggest that dogs form expectations about an unfamiliar moving object within a short period of time and they recognise some social aspects of UMOs’ behaviour. This is the first evidence that interactive behaviour of a robot is important for evoking dogs’ social responsiveness

Man’s Underground Best Friend: Domestic Ferrets, Unlike the Wild Forms, Show Evidence of Dog-Like Social-Cognitive Skills

Recent research has shown that dogs’ possess surprisingly sophisticated human-like social communication skills compared to wolves or chimpanzees. The effects of domestication on the emergence of socio-cognitive skills, however, are still highly debated. One way to investigate this is to compare socialized individuals from closely related domestic and wild species. In the present study we tested domestic ferrets (Mustela furo) and compared their performance to a group of wild Mustela hybrids and to domestic dogs (Canis familiaris). We found that, in contrast to wild Mustela hybrids, both domestic ferrets and dogs tolerated eye-contact for a longer time when facing their owners versus the experimenter and they showed a preference in a two-way choice task towards their owners. Furthermore, domestic ferrets, unlike the wild hybrids, were able to follow human directional gestures (sustained touching; momentary pointing) and could reach the success rate of dogs. Our study provides the first evidence that domestic ferrets, in a certain sense, are more dog-like than their wild counterparts. These findings support the hypothesis that domestic species may share basic socio-cognitive skills that enable them to engage in effectively orchestrated social interactions with humans

Oxytocin and social pretreatment have similar effects on processing of negative emotional faces in healthy adult males

Oxytocin has been shown to affect several aspects of human social cognition, including facial emotion processing. There is also evidence that social stimuli (such as eye-contact) can effectively modulate endogenous oxytocin levels. In the present study we directly tested whether intranasal oxytocin administration and pre-treatment with social stimuli had similar effects on face processing at the behavioral level. Subjects (N = 52 healthy adult males) were presented with a set of faces with expressions of different valence (negative, neutral, positive) following different types of pretreatment (oxytocin—OT or placebo—PL and social interaction—Soc or no social interaction—NSoc, N = 13 in each) and were asked to rate all faces for perceived emotion and trustworthiness. On the next day subjects' recognition memory was tested on a set of neutral faces and additionally they had to again rate each face for trustworthiness and emotion. Subjects in both the OT and the Soc pretreatment group (as compared to the PL and to the NSoc groups) gave higher emotion and trustworthiness scores for faces with negative emotional expression. Moreover, 24 h later, subjects in the OT and Soc groups (unlike in control groups) gave lower trustworthiness scores for previously negative faces, than for faces previously seen as emotionally neutral or positive. In sum these results provide the first direct evidence of the similar effects of intranasal oxytocin administration and social stimulation on the perception of negative facial emotions as well as on the delayed recall of negative emotional information

Kutya, ember, csimpánz: Kognitív szempontok a fajok kommunikációs eltéréseinek értelmezésében

Az emberré válás evolúciós folyamatának egyik kulcsfontosságú tényezője, hogy a változó környezeti feltételek között fellépő alkalmazkodási kényszerek a hominidák szociális és kognitív képességeit olyan speciális fejlődési pályára állították (Csányi 2003), amelynek egyenes következménye volt egy szociális, fejlett kommunikációra és nyelvhasználatra képes faj, a Homo sapiens megjelenése (Szathmáry–Számadó 2008; Topál 2010). Annak érdekében, hogymegtudjuk, kommunikációs rendszerünk és egyéb kognitív képességeink mely aspektusai azok, amelyek specifikusan az emberi evolúció folyamán jelentek meg, elengedhetetlen az összehasonlító megközelítés, amely filogenetikai rokonainkat, a csimpánzokat (és más főemlősöket) vizsgálja. Továbbá fontos egy, az emberi környezetben élő és ahhoz evolúciós léptékben alkalmazkodott faj, amilyen a kutya, vizsgálata is, amely rávilágít, hogy ökológiai környezetünk és az ezzel járó szelekciós hatások milyen képességekmegjelenéséhez vezetnek